2010. december 29., szerda

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, Brigi!

December elején az őszi nőiesebb darabjaim után egy erőteljesebb munkadarab jött ki a kezeim közül: a SÁRKÁNYGERINC. Karácsonyi ajándéknak készült, így gondolkodtam rajta, hogy kicsit finomítom még egy kicsit, de nem sikerült. Ez van!
Amúgy imádtam fűzni -gondolom ezért nem is tudtam változtatni rajta-, azt hiszem ebben most nagyon benne voltam. Kicsit féltem, hogy akinek szánom, az nem lesz ilyen elégedett, mint én, de jó fogadtatás érte a "karcosabb oldalamat" is! :-)))







Az inspiráció Sabine Lippert brutál karijaiból és Laura McCabe "szúros" munkáiból jött. Mindkettőjük munkáit szeretem -Laura McCabe szemes sorozatától eltekintve-.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok neked, Brigi!

2010. december 5., vasárnap

Repi-ajándékok

Mostanában volt néhány olyan esemény, ahol köszönetképpen ajándék-ékszert adtunk a fellépő művészeknek.
Az első ilyen esemény a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör kiállításának megnyitója volt. Itt a Duende Flamenco Tánccsoport tagjainak köszöntük meg gyönyörű táncukat ezzel a kis aprósággal.
Tetszett nekik! Próbáltunk úgy játszani a színekkel, hogy illeszkedjen az egyik ruhájukhoz. Szerintem sikerült. :-)


(Minta: Jaycee, az ötletet Almonától kölcsönöztem.)

A másik esemény pedig a múlt hétvégén megrendezésre került Új-Bor Bál volt. Ezt a rendezvényt most már hagyományosan (ez volt a 3.) a Kisfaludi Borbarát Klub rendezi meg minden év novemberében. A nyitótáncot a bálon a Laguna Táncegyesület táncosai adták. A Borbarát Klub vezetőségével jó a kapcsolatunk, így mindet kértek fel, hogy készítsünk valami ajándékot a táncospárok hölgy tagjai számára. Számukra készültek a "Karizmatikus Margarétáim". A Margarétákhoz Dia Charisma medálját fejlesztettem tovább.
Elmondások alapján nagyon tetszett nekik az ékszer. Ennek nagyon örültem!


Aztán készítettem még egy Charisma-t is.
Eredetileg akkor kezdtem el, amikor elveszettem a csincsillámat. Akkor borzalmas színe volt. Nagyon rossz passzban voltam akkor fűzésügyileg.
Majd megerőltettem magamat, és többször szétbombáztam, majd ez lett a végeredmény. Ezzel már egész elégedett voltam. Tombola-tárgy lett a bálon. Remélem tetszik az új tulajdonosának. :-)))




Azt hiszem minden adósságomat törlesztettem végre, amivel ennek a blognak tartoztam. :-)))

2010. december 3., péntek

GAZDIT KERESÜNK!!!

Az elmúlt két hétben két macska lepte meg az otthonunkat. Sajnos csak ideiglenes szállást tudunk nekik biztosítani, mivel a jelenlegi három nem jól tűri az új jövevényeket.
Ha ismersz valakit, aki szeretné egyik vagy másik angyalkát magához venni és meleg, biztonságos, szerető otthont tudna biztosítani KÉRLEK, KERESS MEG BÁRMELYIKÜNKET. Ha így döntesz biztos egy szerető társra találsz bennük, mert a két cica rendkívül barátságos.


2010. november 30., kedd

Haute Couture Beading Contest pályázat - Eredményhirdetés

Köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott!!!
Sajnos nem mi találtattunk a legjobbaknak. :-(
De nem kesergünk, mivel nagyon erős mezőny gyűlt össze ezen a versenyen.
És amúgy is nagyon élveztük a játékot!!!

A nyertes darabokat itt láthatjátok:
http://goodquillhunting.com/2010_Haute_Couture-Winners.html

2010. november 20., szombat

Haute Couture Beading Contest pályázat - Közönség -szavazás (People's choice award)

Megteremtődött a lehetőség az Haute Couture Beading Contest pályázaton a közönségszavazásra.
Itt lehet szavazni a pályamunka sorszámával és az alkotó nevével: http://goodquillhunting.com/Peoples_Choice_Award.html
A pályamunkákat az http://goodquillhunting.com/Haute_Couture_Beading_Contest.html Entries menüpontja alatt lehet átnézni (8 oldalon keresztül).
A mieink az 5. oldalon vannak!

Vannak nagyon érdekes pályamunkák, vannak, amik a kedvenceim is lettek, érdemes körültekinteni.
Ráadásul 5 magyar(!) gyöngyös lány is indult a versenyzők között. Megítélésem szerint nehéz dolga lesz a zsűrinek!
Ha meg már ott jár az ember, akkor akár szavazni is lehet, ugye?

2010. november 13., szombat

Haute Couture Beading Contest

Amikor megláttuk az Haute Couture Beading Contest pályázati kiírást, egyből beleszerettünk. Még éjszaka is azon járt az agyam, hogy melyik ruhára mit tudnék készíteni. Sok ruhára volt ötletem, a legtöbb nagyon inspiráló volt. Érdekes formák, különleges hangulatok. A végén két ruhánál húztam meg a határt.

When I heard about this contest I became excited immediately. Most dresses were very inspiring. It's a very special project to desing jewelry based on the design of Hautes Couture outfits.

Az egyik egy militari stílusú kosztüm volt, aminél első pillanattól tudtam, hogy egy "brutál" RAW karkötőt készítek. Egy merev ötszöget képzeltem el homorú és domború szögekkel. Imádtam a színeit, bár nagyon nehezen találtam meg ezeket a telt barnákat. Szokásomhoz híven minden oldala más és más lett. :-) Sokkal több színt elbírt, mint amit először hozzá mertem rakni. Azt gondoltam, hogy a világos szürke és a lilás barna nagyon nem jó, de végül nem találtam közelebbi színeket.... A bronz alap nagyon megtetszett, úgy gondolom ad neki egy kis eleganciát, de nem vitte el a stílust. Az ötlet a ruha pelerinjéből jött.

I chose this model (#21) from the first moment I was absolutly sure how I can express my fellings in this jewel. I pictured to myself an elegant, youthful and very powerful bracelet.
I envisioned a pentangular cuff with clear lines of RAW technique to match the military style.
Inner arc of my cuff was inspired by the sparkling cape of the outfit, the outer colours of the cuff were selected from the matt brown shades of the dress.














A másik darab egy elképesztő ruha-háló volt. Ezt hagytam második munkának, mert tudtam, hogy ezzel meg fogok küzdeni. Igazam is volt. Felrajzoltam egy nyaklánc formát amit szalmás hálóval akartam kitölteni. Folyamatosan vékonyodó alakkövető háló lett. textúrájában az alap munkát követve. Ez nagyon nehéz volt, sajnos nem gyártanak "íves" szalmát a világon. Utánna kicsit áttervezem, és megláttam a ruhában egy szürkés kék szimbólumot. (- féltem az egyhangú szín- és formavilágtól-) Próbáltam ezt is belevinni a láncba. A végén sikerült még egy kevés virág díszítést is hozzáadnom. Nehéz volt olyan díszítést találni ami nem vonja el a figyelmet a hálóról, de mégis kicsit "feldobja" azt.
A végén még a fotózással is megszenvedtem. Fehér darab fotózása mindannyian tudjuk nagyon nehézkes. Az ívei miatt muszáj volt nyakon fotózni, de a fotó eredménnyel nem vagyok megelégedve.

The model (#15) caught my attention at the first sight. It was so fascinating I couldn't ignore it. I like working with bugle beads so a slinky bugle net popped in my mind. It was a real challange make the net that fits perfectly the arc and matches the style as I dreamed.




Zsuzsi is megálmodta a saját interpretációit.
Őt elsősorban a színek inspirálták, csak utána választott formát.
A 2-es modell színeit nagyon megszerette, nagyon tetszett neki a lime-türkiz kombináció.
Egy fájdalma volt csak: "NEM lehet kapni galván-lime kását!!! Galván türkiz van, de miért nem gyártanak galván lime-ot is???!!!???"
Miután ezen a problémán túltette magát, és mérlegelte a helyzetet, úgy döntött, hogy kitart a ruhaválasztása mellett.

For Zsuzsi the outfit #2 was love at first sight. She loved its coluor combinations and wavy shape. She thinks it's beautiful abd both soft and energetic. She thinks this dress is very firm and feminine at the same time.

El lett a végeredmény:





És persze Zsuzsi sem tudott megállni egyetlen modellnél. A másik választottja a 9-es ruci volt.
Ez aránylag könnyű feladat volt számára. Hosszú ideig épp a projekt könnyűsége miatt nem akarta elkészíteni a darabját. Aztán ahogy telt az idő, egyre inkább járatta rajta az agyát, hogy neki mégis kell az a brick-talléros karkötő. Megálmodott hozzá egy tüll-szerű alátétet, és így már alkalmasnak ítélte, hogy pályázati darab legyen belőle.
Majd végül "kiszenvedte" magából...
Szerintem nagyon jól megtalálta hozzá a varható strasszokat a tallérjai közepére, nagyon feldobják a karit, és persze: gyönyörűen CSILLOGnak!

When she saw the outfit #9 first, it seemed too simple to create small brick-stich-discs that matched the outfit. So she didn't want to do it. But the time passing, she desired a colourful, sparkling cuff more and more . So she did it!
In the center of the discs she put flat back sew-on strasses. We love it's sparkling.
She shaped the basis of the cuff with flat RAW from seed bead 15/0 to mimic the tulle fabric. With these soft ruffles she can reflect the playfulness of the outfit.






Flóra:-= Böbi szülinapi ajándéka

Ibolya köszönöm, hogy megvehettük tőled ezt a csodálatos nyakláncot. Böbi annyira odavolt érte, hogy kb. fél évig ez volt a gépünkön a háttérkép. Így -amikor boltot nyitottál- nem hagyhattam hogy más vegye meg, a FLÓRÁnak Böbihez kellett kerülnie.
Egy gondunk volt csak, alig tudtuk kivárni azt a 5-6 hónapot, amíg a szekrényben rejtőzködött ez a csoda, hogy végre eljöjjön a november, és Böbi ajándékává váljon. ;-)))

Ibolya, köszönöm, hogy megalkottad, és hogy nekünk adta el.
Itt lehet kapni Ibolya alkotásait.

Szülinapi ajándék

Idei születésnapomra csupa- csupa kedvenceket kaptam. Ibolya: Flóra nevű nyakláncával leptek meg szeretteim. (ez a kedvenc Ibolya-művem!!!) Imádom, élőben is nagyon tetszik. Gyönyörű darab, kaptam hozzá egy pár fülbevalót is. A héten már sikerült is színházba felvennem. Egy gondja van: "Asszem venni kell hozzá valami új ruhát :-))))"



Egy másik kedvencemmel is megleptek. Hackfelner Ferenc festőművész: Koboldok földjén című művével. Ez az egyik kedvenc képem tőle. Imádom ezt az elvarázsolt mesebeli hangulatát. (A kép élőben sokkal sötétebb és misztikusabb, a fotó nem adja vissza a színeit.)


2010. október 16., szombat

Gyöngyök - Ékszerek - Álmok II. ( a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör I. kiállítása)

Az előző bejegyzésben a megnyitó eseményeit írtam le, most mutatok néhány képet a kiállított munkákról is.

Kedves Kisfaludi Gyöngyfűző Hölgyek!
Köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátottátok az ékszereiteket. Köszönjük, hogy a már elajándékozott darabokat is visszaszereztétek (ez nagyon nagy teljesítmény volt)!
További sikeres, kreatív alkotást mindannyitoknak!



A kezdő darabokat is bemutattuk az Érdeklődőknek. Jó volt viszontlátni őket. Számos darab azóta is nagy kedvenc!


Hát a befoglalás nem ment mindenkinek elsőre, de szerencsésen átküzdötték a témán magukat a lányok. És hát a Swarovski kristályoknak lehetetlen ellenállni, így sok ilyen medál született meg.



A bonyulultabb technikát is elsajátították, RAWoznak és bogyóznak is már.


A horgolás sem maradt ki a sorból. Illetve jónéhányan belekóstoltak a gyöngyhímzésbe is. Ebben a műfajban Siklósiné Gabi "nagymester", hiszen számos karkötő és medál dicséri művészetét.


Augusztus 21.-én a faluban Falunapot tartottak. Meghívták ide a Házban működő szakköröket is. Hát a triangle-wave-s fülik itt készültek.
A fülis vitrinnél még mindenképpen kiemelném Nagy Alíz pávás fülbevalóját, amióta elkészült, azon szenvedek, hogy mégis hogyan kaparinthassam meg tőle. Eddig még sikertelen voltam. :-(((


Aki rendszeresen olvassa a blogunkat, az tudja, hogy nagy Complex Beads rajongók vagyunk. Ennek a témának szenteltünk egy külön polcot. Az összes minta nem volt benne, mert pl. a pillangónk időközben Ausztráliába repült, a denevérkém, meg még Olaszországban él, de ezért megpróbáltunk minél teljesebb kollekciót kiállítani. (A rózsaszínű koponyám meg a bogyók közt volt amúgy fellelhető.)



Egy nagy vitrint szenteltük a nagy darabok számára, itt elsősorban a hímzéses ruhadarabjainkat mutattuk be: Böbi hastáncos fellépő ruhájának övét, az én hastáncos fellépő ruhámnak a díszítő elemit (nyakék és öv), illetve Siklósiné Gabi lányának menyasszonyi övét.


Az alkotók a hátsó sorban balról jobbra haladva:
- Vera (a kezdeti sötét és szűk színpalettáról ma már nyitott a vidám színekre is, kivitelezése gyors és pontos, Böbi kedvenc színkombinációja tőle: a hematit-piros-bronz színpárosítás), és édesanyja
- Irénke -aki egyébként az unokatestvérem- (kitartó és lelkes)
- Annamária (legifjabb "gyöngycsibénk", bár még alig 3 hónapja lépett be az életébe a gyöngyfűzés, gyorsan átlátja minták lényegét és rendkívül lelkes, biztos, hogy gyöngyitisz fertőzött :-) )
- én (büszke Dia-tanítványként) és mellettem
- Klári (már nem aktív tagja a csoportnak, de amíg járt közénk, addig nagyon szép kivitelezésű alkotásokat készített)
- Gabi (ő a másik gyöngyitiszesünk, precíz, pontos munkavégzés jellemzi, színvilága kifinomult és rendkívül nőies, gyöngyhímzéseit és aprólékos horgolásait mindenki szájtátva csodálja. Nagyon illik hozzá ez a technika, és ennek legjobban -úgy hallottuk, hogy- a kollégái örülnek ;-) (Kedves Gabi-Kollégák! Köszönjük, hogy a kiállítás idejére nélkülözni tudtátok Gabi alkotásait, a vendégeink nagyon örültek, hogy megcsodáltatták ezeket az ékszereket!)
- félig kitakarva pedig Adél (gyorsan dolgozik, és jó látásmód jellemzi, emiatt hamar ráérez a minták lényegére)
- Rózsika (termelékeny)
- Rozi (ő az első kedvenc tanítványunk, vele teljesen az alapoktól indultunk, minden szavunkra odafigyelt, és hamar elsajátította a LÉNYEGET. Rozi egy olyan "üres-könyv" volt még 1 évvel ezelőtt, ami azóta gyönyörű albummá fejlődött. És ebbe a könyvbe számos sort Böbi és én írtunk. Remélem nem bánja ezt a hasonlatomat. Rendkívül alázatos, precíz, mérhetetlen tudásszomj, kiegyensúlyozott harmonikus színvilág jellemzi, hamar rá talált a személyiségéhez jól illő bronz-zöld színkombinációra. És büszke rá, hogy a mi tanítványunk. Nagyon jó érzés volt tőle ezt a bókot megkapni. Köszönjük!)
- Szabó Kriszti -másik unokatesóm-(neki kevés segítségre volt szüksége, majdnem mindent a net segítségével tanult meg, de jó volt együtt fűzni, hiszen ismét összekovácsolta a nagycsaládunkat!)
- Edit (kitartó, de még keresi a számára megfelelő technikát)
Az első sorban balról jobbra:
- Böbi (őt nem mutatom be, hiszen őt már ismeritek!)
- Alíz (aki a kivitelezésben nővére ellentéte, lassabban érik meg benne egy minta, viszont kiegyensúlyozottan dolgozik, mindkettőjükre egyaránt jellemző a hihetetlenül színes színvilág, erre jó példa Alíz pávás fülbevalója) és testvére
- Noémi (újító és kísérletező szellem, gyorsan átlátja a mintákat).
A Kisfaludi Gyöngyfűző Kör tagja még Szabó Szilvia (fizikai korlátozottsága ellenére rendkívül kitartóan alkot). De majd a legközelebbi csoportfotózáskor pótoljuk!

Azt hiszem itt meg kell említenem, hogy rendkívül sok köszönettel tartozunk a Gyöngyszigetnek, hiszen nélkülük nem tudott volna ilyen hosszú ideig működni a csoport.
A Gyöngysziget a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör "beszállítója", hiszen Fehérváron elég nehéz nagy színválasztékban minőségi japán gyöngyhöz hozzájutni. Orsi nagyon köszönöm az eddig nyújtott segítségedet!

2010. október 15., péntek

Gyöngyök - Ékszerek - Álmok I. ( a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör I. kiállítása)



Végre fotókhoz jutottam. Így most megírom az élménybeszámolót is.
A Kisfaludi Gyöngyfűző Kör megtartotta első kiállítását a Közösségi Házunkban.
Gyors bemutatás: a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör 2009 októberében alakult a másfél éve rendezett kézműves kiállítás kapcsán. Akkor olyan sok érdeklődő volt Böbi és az én munkáim iránt, hogy tavaly ősszel elkezdtünk oktatással is foglalkozni szakköri keretek között.
Hát így visszanézve: megérte! A lányok igazán ügyesek, rengeteget fejlődtek az elmúlt 1 év során. Mostanra elsajátították a legfontosabb öltéstípusokat, a kiállítást ezekből a darabokból rendeztük meg. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
És hát van köztük néhány igazán gyöngyitiszes is. Ez meg kifejezett öröm számunkra, hiszen ebben a közegben nem tűnünk annyira "csodabogaraknak". :-)))

A kiállítás megnyitó szeptember 23.-án volt.
Szerintem fantasztikusan sikerült.

A kiállítást Tóth Zsuzsi nyitotta meg. Élmény volt találkozni vele. És jó volt látni, hogy a lányok is nagyon élvezték Zsuzsi "gyorstalpaló kurzusát". Köszönjük!

Az este fénypontját -a csillogó Swarikon kívül- a Duende Flamenco Tánccsoport nyújtotta. Lányok, köszönjük, hogy ilyen fergeteges műsorral szórakoztattátok a vendégeinket és MINKET!

Az este háziasszonyi szerepét Sárköziné Magdi vállalta el, egy éve az ő biztatására indult meg a gyöngyfűző kör a Közösségi Házunkban.

Akkor este kb. 80-100 ember volt kíváncsi a csoportunk alkotásaira. Ezúton köszönöm mindannyiuknak, hogy eljöttek erre a számunkra nagyon fontos eseményre, és velünk együtt megünnepelték a csoport közel 1 éves megalakulását.
Visszajelzésekből azóta is tudjuk, hogy az elmúlt 2,5 hétben is nagy volt a kiállítás látogatottsága.
:-)))))
Ez egy olyan kiállítás megnyitó volt, hogy mindenki gyöngyékszert viselt. Rengeteg vendégünkön láttam megcsillanni a saját alkotásainkat. Nagyon jó érzés volt viszontlátni olyan ékszereket, amiket már réges-régen készítettünk. :-))) Sőt még a flamenco-s lányok is a mi ékszereinken ropták a táncot, és úgy láttunk nagyon élvezték!
Viszont volt egy hibám: mivel szigorúan figyelmeztettem minden csoporttagot, hogy az összes ékszerüket adják kölcsön a kiállításra, így voltak olyan lányok, akiknek nem maradt semmijük, amit fel tudtak volna venni. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen szigorúan betartják a kérésemet. Ezúton még egyszer bocsánatot kérek! Bár a vitrineket is szépen csinosították ezek a darabok, így annyira nincs bűntudatom. BOCSI!

A kiállítás képekben:



A kezdés előtt - a vendégeink már alig várták, hogy kezdődjék a megnyitó (sajnos technikai problémák miatt negyedórás csúszásunk lett), de addig is előre végignézték a vitrineket.


Magdi



Duende Flamenco Tánccsoport


Tóth Zsuzsanna és Böbi


VIRÁGOT KAPTUNK! Nagy jól esett a Lányoktól ez a gesztus.


Beszélgetés a "gyöngyikonunkkal"!




A vendégeink is sokat faggatták az alkotókat - szerintem mindenki élvezte.
(Rozi, bocs, hogy így kiemeltelek a képeken, de olyan szenvedélyes képeket készített rólad a fiad, miközben az alkotásaidról beszéltél, így a "sztárolásodat" nem hagyhatta ki! BOCS!)

Azt hiszem, hogy itt a helye, így dicsekszem: ilyen szép beírásokat kaptunk a vendégkönyvbe! Imádtuk olvasni őket. Hétfőn -amikor a kiállítást szétbontottunk- "elcsórtam" a könyvet a Házból, és beszkenneltük a beírásokat. Nagyon jó érzés ilyen pozitív véleményeket visszaolvasni! Aki teheti, próbálja ki. Minden "gyöngyös-kollégát" bátorítok rá, hogy keressen rá alkalmat, ahol megmutathatja az alkotásait.









Elnézést, ha valakit bánt ez az öndicséret, de nagyon jó érzés, ha elismerik az ember munkáját. Feldob, és további munkára ösztönöz. Minden kreatív embernek kijárna ez az érzés, így mi szerencsések vagyunk, hogy azon az estén meg is kaptuk! Köszönjük!
Böbi és én azon az estén nagyon sokat kaptunk, hiszen nem csak a mi alkotásainkat ismerték el, hanem folyamatosan záporoztak ránk a csoportnak szóló dicsérteket. Volt néhány kedves ismerős, aki azt köszönte meg nekünk, hogy milyen jól megtanítottuk a csoport tagokat gyöngyékszert készíteni. Ez nagyon meghatott minket, és további munkára sarkall...

Záró képként mutatok egy csoportképet (végre sikerült készíteni egyet!!!):

Hátsó sorban balról jobbra haladva: Bogdán Veronika, Bogdán Károlyné (Irénke), Czifra Annamária, én, Takács Klára, Siklósiné Földvári Gabriella, félig kitakarva pedig Tóthné Mészöly Adél, Albrecht Lászlóné (Rózsika), Király Istvánné (Rozi), Szabó Krisztina, Buriánné Tarró Edit
Az első sorban balról jobbra: Böbi, Nagy Alíz és Nagy Noémi (a "Nagy Lányok").
A képről sajnos lemaradt Szabó Szilvia. De majd a legközelebbi csoportfotózáskor pótoljuk!

Hát ennyien vagyunk. Az elmúlt 1 év nagyon tanulságos volt a számunkra, és számos élménnyel lettünk gazdagabbak. Kedves Csoport köszönjük nektek, hogy titeket oktatva sokat fejlődhetünk, sokat csiszoltunk technikai tudásunkon és oktatási sítusunkon is az elmúlt 1 év során. A színérzékünk is változott, hiszen mindegyikőtöknek más-más színvilágot mutatott meg számunkra. És ez élmény!
És úgy érzem itt a helye még egy köszönetnek: mesteremnek, Domján Diának, nagyon köszönöm, hogy olyan alapos és részletes oktatásban részesített, ami lehetővé tette, hogy továbbadjam a tudásomat egy csoport számára!

2010. október 1., péntek

Új ruha - új ékszer II.

Ahogy Böbi is írta már, szeptember 4.-ére új fellépő rucit készítettünk magunknak az új számokhoz.
Most a lila ihletett meg minket, különösen annak is a padlizsán árnyalata.
Böbi türkizzel és csokival kombinálta, én meg narancsos pirossal és egy kevés világos bronzzal.
Hogy honnan jött nálam ez az intenzív kombináció?
Hát volt némi előzménye:
  • I. a 3. Pray-em, egy éve megmozgatta a fantáziámat a fémes-lilás csiszi, és a tündöklően piros gyöngy kombinációja, amit világos bronzzal tompítottam, kereteztem. Szerintem vibrál, és ütős darab lett, bár a "közízlésnek" kevésbé tetsző.
  • II. Böbi tűzachát nyaklánca, ezzel bizonyította, hogy a tűzachát jól tűri a lilát!
És mivel ezt a nyakláncot mégis egy fellépő kosztümhöz készítettem, hát legyen minél látványosabb, és erőteljesebb!

Képekben:

Mire végezetem az összes elem megfűzésével már jojózott a szemem. Meg elég hisztis is lettem azektől az inpulzív szinektől. De némi szünet után (és pihenés) után, ismét nagyon tetszik.


Ezt a gyönyörűre csiszolt tűzachát cseppet alig akartam befoglalni, annyira jó érzés volt érinteni, fogni, nagyon szerették az ujjaim. :-)


Sabrina masnija kásából. Delicá-ból is próbálkoztam, meg peyote helyett brick-kel is, de hát olyan merev volt, hogy 3 kísérleti darabka után feladtam. Majdnem a masni elképzelést is elvetettem, de aztán eszembe jutottak a gördülékenyebb kásák, és ezzel már működött. Időnként elég nagy árok, hogy "túl" szorosan fűzök.


Zsuzsi Lavíniája, amit Almona még látványosabbá varázsolt. Báe előtte is imádtam, de így már igazán fejedelmi, nyakékre való darab!


Bár tűzachátként kaptam, azóta megtudtam, hogy ez egy sárkányachát... Még van belőle egy darabom, abból karkötőt fogok készíteni.

Ilyet már máskor is láthattatok tőlem: ez a szitakötő Beverly Herman: Russian Butterfly-ja.
Mielőtt valaki azt hinné, hogy imádom a lepkéket, szitakötőket, stb. Hát ez nem így van. Nem igazán szeretem őket - a barátaim nagyon is jól tudják -, de így kb. 2D-ben nagyon szépek tudnak lenni, és szerencsére nem tudnak repülni! ;-))) Így szívesen ábrázolom a reülő élőlényeket könnyedségük és ragyogó színeik miatt.


(A kép minőségért bocs mindenkinek, de talán ez volt az, amin legjobban látszottam, és egy kisPicasa-s segítséggel nem úszik vörösben a teljes bőrfelületem. ;-) )