2013. november 19., kedd

Sorsolás

Kedves Versenyzők. Örülök, hogy ilyen szép számban részt vettetek a versenyben, közel 70 ember közül sorsolta ki a mai gyöngyfűző szakkörünkön a nyertest az egyik tanítványom. Ezúton is köszönöm Katinak a részvételt. 


 

A győztesnek pedig gratulálni szeretnék. A képen látható bár egy kissé homályos, mivel a fényképezőgép mindenképpen a medálra akart fókuszálni :-)

 

 A NYERTES:-)
BERKESNÉ BIHARI ANDREA

2013. november 2., szombat

Nyeremény játék

Kedves Olvasóink és Mindenki!


Egy kis játékot szeretetnék hirdetni. Ezt a játékot szokásunktól eltérően nem csak a rendszeres olvasóink között hirdetem meg, hanem teljesen nyilvánosan.
Szeretnék a könyvemből egy példányt kisorsolni, azok között akik, hagynak itt egy megjegyzést, és a könyvem plakátját közzé teszik saját blogjukon, illetve nyilvánosan megosztják Facebook oldalukon. Kérek mindenkit, hogy a játék indulásától kezdve is tegye közzé, mert vannak olyanok akik már előtte közzétették. Természetesen azokat is szeretném buzdítani a játékra, akik jelezték, hogy mindenképpen szeretnének a könyvemből vásárolni, mert így akár ingyen is hozzá juthatnak :-)
 
A határidő 2013 november 19.
 A képet itt lehet letölteni:


 A bejegyzésre azért van szükség, hogy könnyen tudjak sorsolni, ezért felhívom mindenki figyelmét, hogy ne felejtsen el a kommentet hagyni ezen bejegyzés alatt! Ha valakinek nincs Google névjegye és csak névtelenül tud bejegyzést tenni, kérem jelentkezzen be a domakerzsebet@gmail.com e-mail címen, így be fogom tudni azonosítani a blogbejegyzését.
A közzétételt természetesen ellenőrizni fogom, és aki a szabályoknak nem felel meg törölni fogom a listáról.
Mindenkinek jó játékot kívánok :-)